Karácsonyikívánságlista-körblogspam

Mit is kívánódznék én kariajiba... Most megnézem, mit írtam, amikor utoljára ilyent kellett írnom... Pill, ne menj sehova.

Hiába voltál türelmes, nem találtam meg... viszont több régebbi bejegyzésemben átalakultak az í-k i-kké.

Ezért azt kérem karira, hogy ha valaki leír valamit, akkor az később is ugyanúgy nézzen ki. Nem, nem az alkotmányra gondolok. Eltaláltad, az árcédulákra.

Bár már nem blogolok, és amíg tettem, sem nem voltam kreatív, ilyetén gesztust nem hárítok.

Ez ilyen továbbküldős "díj", aminek hét szabálya van, amiből – előre szólok! – kettőt meg is fogok szegni.

1. szabály: Köszönd meg, akitől kaptad.

Köszönöm szépen, Galád, nem is azt, hogy rám gondoltál (mert mér ne tetted volna, nincs tétje), hanem inkább azt, hogy ezzel rávettél némi gépelésre.

2. Tedd ki a logót a blogra.

Őőő... rá fogok jönni, hogyan kell...

Elvileg így.

3. Linkeld be, akitől kaptad.

Az 1-es pontnál megtörtént.

4. Add tovább további 7 blogosnak.

Az első, amit megszegek. Nem ismerek hét bloggert, akiket igen, azok vagy a Galád, aki küldte, vagy ő már meghívta őket.

5. Linkeld be őket.

Második szegés.

6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.

Uppsz, ez már három.

7. Árulj el magadról 7 dolgot.

– Nem szeretem a felesleges köröket, főleg az udvariasságiakat nem. Példának okáért ez a küldős izé 70%-a ilyen, és kutya nem jut el idáig, a lényegig.

– Nem gondolom, hogy az lenne az internet legfőbb funkciója, hogy az emberek megtudjanak egymásról olyan dolgokat, amiket nem is akarnak tudni*. Főleg, hogy nem is tudom, mik ezek, így fogalmam sincs, mit kellene a többihez írnom.

– Ha van olyan kifejezés, hogy antiambiciózus, akkor az vagyok én. Sok mindent tehetnék azért, hogy "kibontakozzak" bármely értelemben – szellemileg, anyagilag, fizikálisan stb. –, de nem teszem, mert nem tudom – és nem akarom – önmagamat motiválni. Mást se.

– Az eredeti történetek csak majdnem olyan jók, mint a kiszínezettek. Ezért én kiszínezett történeteket mesélek, amiknek az előadásmódjuk számít és nem a tartalmuk. Ki nem állhatom azokat az embereket, akik, csak azért, mert ők nem adnak elő olyan jól, "leleplezik" a kiszínezett történeteket, így elrontva mások szórakozását. Ezeket az embereket egy kiszínezett történettel szoktam leszerelni.

– Az ég kék, a fű zöld, és aki nem ismeri a folytatást, az úgy járt.

– Nem minden döntésemre vagyok büszke, de mindegyikkel meg vagyok elégedve.

– Erősen tele van a bugyrom azzal, hogy minden embert én keresek, engem meg senki (Stuka az egyetlen). Tudom az okait, de attól még zavar.

*Galádot sem azért olvasom, mert érdekel az élete, hanem azért, mert szórakoztat.

Különös típusú lábfájásra tettem szert pár napja. A bal lábfejem nem bírja a terhelés, azaz engem. Asszonyi aggódásra bejelentkeztem a sürgősségire, van ott ismerős, egy röntgen nem árt. Levajaztuk, a röntgenben várnak, de előtte a trautól kérjek papírt, mert az a dolgok rendje...

23:15-kor értem oda és 04:45-kor végeztem. Részt vettem két 2 perces vizsgálaton és egy 3 perces röntgenen. A többi idő várakozással töltöttem három sorstárssal (ők hozzám képest 1 és 1,5 órával többet vártak, mint én).

Az öt és fél óra alatt a következőket látták el:

– egy idős hölgynek el volt törve a térde (ezt négy röntgennel állapították meg, oda-vissza tologatták)

– gipszellenőrzés (melegedni jött)

– hajléktalan ember

– térdficam

– még egy térdficam

– lábtörés

– detox: onnan műtő, mert koponyatörése volt inkább...

– nyílt lábszártörés

– könnyű arcsérülések

– bokaficam, gipsz

– bokaficam, kötözés

– ismét ua.

– lábfejem, nincs kezelés

Tizenhárom sérült. Öt és fél óra alatt. Az 25 perc egy betegre. Két csapat volt, tehát 50 perc/ellátás.

Az orvos konkrétan megmondta, hogy idegesíti, hogy csip-csup ügyekkel zavarják. Nem én voltam az egyetlen, aki kis híján megverte.

És nem, nem jó az a rendszer, hogy nem sürgősségi, senem érkezési sorrendben látják el a sérülteket, hanem amit mentő/rendőr hoz, azt mindenképp előbb. A részeg verekedős arcsérült 15 perc alatt végzett úgy, hogy nem is akart ott lenni, de rendőrök hozták...

Erről beszéltem, Déergéék...

Megvolt a karrierem első láncszakadása, ráadásul tudtam, hogy be fog következni aznap. Szerencsére csak szétnyílt, két perc alatt megcsináltam. Merthogy volt nálam szerszám hozzá.

Asszem profi vagyok.

Egy fiktív országban egy fiktív nagymama – aki egyes feltételezések szerint egy vagy több fiktív bt. alapítója – ebéd készítése közben véletlenül ledarálta mindkét kézfejét. A helyreállítás nem volt lehetséges, így csak abban bízhatott, valamelyik kórházban új kezeket építenek neki. Felfigyelt egy nem túl közeli ellátóközpont "egyet fizet, kettőt kap" kampányára, ahol is végrehajtották rajta a beavatkozást. Ám a mélyaltatásból ébredve döbbenten tapasztalta, hogy mindkét kézfeje jobbos. Ügyvédeivel komoly összegre perlik az intézményt. A kórház szóvivője elmondta: "Mindenben a hirdetésünkben elhangzottak szerint jártunk el."

"országonként más és más az alváskutatás érdekében kifejtett erőfeszítések tempója. Ausztriának például 42 alváslaborja van, Németországban ez a szám meghaladja az ötszázat."

Jah, utóbbiban tízszer annyian élnek, ezért tízszer annyi van nekik...

Ide áll is

oda áll is

ideális

liberális generális

Ez egy válasz erre: http://galad.freeblog.hu/archives/2009/11/25/Kislista/#comments – amiben is meg vagyok kérdezve, mit szeretnék karácsonyra.

Hát először is családot, mert az sokáig nem volt, meg szeretetet, ami szintén nem, de mindkettőt kapom is, nem kell külön kérnem a Jézuskától (aki egy zsidó szabadságharcos volt, ezzel az erővel Rinaldo Rinaldinitől is kérhetném).

A többi meg, amit pénzért lehet, majd jön, ha jönnie kell, nem kell pont december végén, s nem kell pont idén.

És akkor meg kéne neveznem másokat, hogy írjanak ők is kívánságlistát. Nem sok blogot olvasok, így könnyű: Dörögö, Róz, Rénszarvas.